Mette Grundstad Mikkelsen, 2011
A szívelégtelenség kezelésében ajánlatos étrend nem esik egybe az elhízás kezelésében javasolt diétával. A tanulmány célja annak vizsgálata volt, hogy a fogyás csökkentheti-e a szívelégtelenség tüneteit; mivel javul a testösszetétel, a plazma lipid profil, és a funkcionális státusz, és ezáltal kedvezően befolyásolja a szívműködést.
26 elhízott, NYHA II vagy III szívelégtelenségben szenvedő beteget vontunk be. Randomizált módon osztottuk be őket az alacsony kalóriatartalmú étrendes (Nupo VLCD: 700 kcal/nap + 100 kcal kiegészítő étkezés), vagy a hagyományos étrendes csoportba 12 hétig. A vizsgálat során értékeltük a testtömeget és –összetételt, a plazma lipid profilt, az NT-proBNP-t, a funkcionális státuszt és az életminőséget.
A 26 beteg közül 18 végezte el a vizsgálatot (11 a bevont csoportból és 7 a kontroll csoportból). Az alacsony kalóriatartalmú diétával (VLCD) az átlagos testsúlycsökkenés az eredeti testtömeg 11.3%-a volt, és az alacsony kalóriatartalmú diétás csoport, és a hagyományos étrendű csoport közötti súlyveszteségek különbsége 11.7 kg volt a vizsgálat végén (95% CI: 6.8, 16.6, p <0.0001). Az alacsony kalóriatartalmú diétát követő betegek testtömeg indexe (p <0.0001, 95% CI: 2.3, 5.3), derék körfogata (p <0.0001, 95% CI: 5.9, 15.3) és csípő körfogata (p <0.001, 95 % CI: 5, 15.2,), a hagyományos étrendet követő betegekhez képest szignifikánsan csökkent. A gyaloglási távolság szignifikánsan javult a vizsgálat kezdete és a 12. hét között, a csoport közötti különbség 172 méter volt 12 hét után p <0.0005. A kiindulási érték és a 8. hét között szignifikáns különbség volt a koleszterin- (p <0.0006), a triglicerid- (p <0.01), és az LDL (p = 0.0265) koncentrációk között. A plazma lipid szintek átlagos különbségei a 12. héten sem voltak szignifikánsak.
Ebben a kísérleti tanulmányban az alacsony kalóriatartalmú étrend jelentős javulást eredményezett a testtömegben, testösszetételben, funkcionális státuszban, szívelégtelenségben szenvedő betegeknél. Nagyobb vizsgálatokban meg kell erősíteni ezeket az előzetes eredményeket.
Marianne Faurholt Bennetzen, 2011
A vizsgálat célja annak megállapítása volt, hogy a 10%-os testsúlycsökkenés hatással van-e az emberi szervezetben az ECS-re (endocannabioid rendszer) az AT-ben (zsírszövetben), és hogy az ECS hiperaktivitása megfigyelhető-e a zsírszövetben, elhízott állapotban.
A vizsgálatban résztvevők egy 12 hetes étrendet folytattak, ami 10-12%-os fogyást eredményezett. A súlycsökkenés nagyon alacsony kalóriatartalmú étrenddel (Nupo) értek el, napi 200 g gyümölcs- és zöldségfélék beiktatásával, és heti motivációs foglalkozásokkal dietetikusok segítségével. Minden résztvevő éhgyomri vérvételen és hasi- és gluteális AT-biopszián vettek részt a fogyás előtt és után. Beállítás és résztvevők: összesen 21 elhízott egyént (10 férfi/11 nő, 39.5 +/-1.6 év, testtömeg-index (BMI): 37.5 +/-0.8 kg/m2 és 21 életkorban és nemben megfelelő normál testalkatú kontrollt (BMI:23.8 +/-0.4 kg/m2)) vizsgáltak. Főbb vizsgálatok: a ECS aktivitásának meghatározása a zsírszövetben, az arachidonoil-glicerol (2-AG) és N-arachidonoil-ethanolamin/anandamid, illetve az ECS-ben részt vevő enzimek és receptorok tömegspektroszkópiás és génexpressziós vizsgálata révén.
Az ECS, 2-AG csökkent az elhízottakban a gluteális zsírszövetben (p <0.01). Ezen kívül a 2-AG mindkét zsírdepóban nőtt az elhízott betegeknél a fogyás során (p <0,05). A CB1 génexpresszióját vagy nem befolyásolta az elhízott állapot (gluteális AT), vagy csökkent (hasi AT, p <0,05), és jelentősen befolyásolta a fogyás. A FAAH, FAAH2, MGL és MGL2 lebontó enzimek expresszióját az elhízás, az AT és a fogyás másképp befolyásolta.
A 2-AG csökkent szintjét találtuk a szubkután zsírszövetben a túlsúlyos pácienseknél, ami a testsúlycsökkenés után nőtt. A hasi AT-ben az alacsony CB1 expresszió csökkent a fogyás után. Ezek az eredmények alátámasztják az elhízással összefüggésben kialakul ECS szabályozási zavart. Így mind az egyik fontos endogén ligandum, a 2-AG, és mind a fő Ec receptor down-regulációja megfigyelhető elhízásban, jelezve, hogy az egyszerű túlsúly nem társul ECS hiperaktivitással a szubkután zsírszövetben.
1) Az endocannabioid rendszer (ECS) ez egyik olyan szignáltranszdukciós rendszer, mely szabályozza a táplálkozási viselkedést. Az ECS számos funkcióban szerepet játszik, mint például a fájdalom, memória, függőség, gyulladás és a táplálkozás, így ez egy stressz helyreállító rendszernek tekinthető. Úgy tűnik, integrálja a táplálékfelvételt, az anyagcserét és a raktározást, mely fenntartja a homeosztatikus egyensúlyt.
Az ECS egy nemrégiben felfedezett rendszer, és a hiperaktivitását kutatják az elhízásban. Ennek a disszertációnak a célja, hogy megfejtsük ennek a bonyolult rendszer és elemeinek kapcsolatát a zsírszövetben, elhízott betegeknél.
Tore Christiansen et al., 2009
Az elhízás, különösen a viscerális típusú (VAT), együtt jár a metabolikus szindrómával, ami fokozott morbiditást és mortalitás eredményez. Ezzel szemben a testzsír felhalmozódása a szubkután gluteális és femorális szövetekben (GFAT) általában kevésbé függ össze az egészségügyi problémákkal, vagy akár egyfajta védelmet is jelenthet a kardiovaszkuláris betegségek ellen. Ezek az eredmények arra engednek következtetni, hogy a zsíreloszlás és különösen a VAT és a GFAT közötti arány fontos lehet az elhízás egészségügyi komplikációinak kórjelzése szempontjából. A testsúlycsökkentés, főleg a hasi zsírdepók csökkentése révén, jelentős klinikai előnyökkel járhat. Ebben a tanulmányban megvizsgáltuk, hogy rendszeres testmozgás és megfelelő étrend által okozott fogyás milyen független és kombinált hatást fejt ki a test zsíreloszlására.
Randomizált módon, kontroll csoportokkal végeztük a vizsgálatokat: (I) csak testmozgást végző (EXO, 12 hét étkezés korlátozás nélküli edzés), II) alacsony kalóriatartalmú étrendet folytató (DIO, 8 hetes nagyon alacsony energiatartalmú diéta (VLED 600 kcal/nap (Nupo)), (DEX, 8 hetes VLED 800 kcal/nap (Nupo + 150-200 kcal kiegészítés), és 4 hetes testsúlyt fenntartó étrenddel kombinálva, edzéssel a 12 hét alatt). 79 elhízott férfit és nőt vontak be a vizsgálatba.
A testzsír eloszlását mágnese rezonancia képalkotó (MRI) vizsgálattal határoztuk meg.
Az EXO csoporthoz képest a súlycsökkenés (3.5 kg) és relatív VAT csökkenés (18%) szignifikánsan nagyobb volt a DIO és DEX csoportokban (12.3 kg, P≤0.01), és a relatív VAT csökkenés (30-37%, p ≤0.001) is. Mindhárom csoportban a VAT relatív csökkenése nagyobb volt, mint a testzsírtömeg csökkenés (FM, MRI által meghatározott össz zsírdepó; p ≤0.01). A VAT változása asszociált az FM változásaival, és összefügg a VAT/FM aránnyal (r2=0.72; p ≤0.01).
A fizikai aktivitásnak nincs további hatása a VAT csökkenésre, összehasonlítva az alacsony kalóriatartalmú étrend egyedüli hatásával. Ezen felül a testmozgásnak a VAT-ra relatívan korlátozott hatása volt. A VAT raktárra gyakorolt hatások szorosan kapcsolódnak a teljes FM változáshoz.
Leif Breum et al., 2003
A plazma triptofán koncentráció és a triptofán aránya más nagy semleges aminosavakhoz képest (plazma triptofán arány) állítólag alacsonyabb szintű az elhízottakban. A plazma triptofán arány az agy triptofán felvételét és szerotonin termelését jellemzi. Ha ez túl alacsony az elhízott egyénekben, a szerotonerg funkció is csökkent lehet. Az agyban lévő szerotonerg neuronok részt vesznek az étvágy szabályozásában. Általánosságban elmondható, hogy a szerotonerg neuronok olyan idegi szabályzókörökben vesznek részt, melyek csökkentik a táplálékfelvételt. A plazma triptofán koncentrációt és arányt csak egy időpontban mérték az elhízott páciensekben; nem ismert, hogy ezen 2 változó alacsony értékei 24 órán keresztül fennmaradnak-e. A vizsgálat célja az volt, hogy megvizsgáljuk, a plazma triptofán koncentráció és arány alacsonyabb-e elhízottakban, mint normál testsúlyú egyénekben a 24 órás periódus alatt, illetve hogy a testtömeg csökkentésével ezek az értékek nőnek-e.
Az eredeti csoport 18 elhízott és 18 nemben és korban megfelelő normál testsúlyú egyénből állt. 9 elhízott beteg fejezte be a súlycsökkentő programot, és az életkorban és nemben illeszkedő kontroll társaik képezték a tanulmányban a vizsgált csoportokat. Az elhízott betegek strukturált, ambuláns súlycsökkentő programot vettek igénybe az ideális testsúly elérése érdekében. A program kezdeti szakaszában a résztvevők nagyon alacsony kalóriatartalmú étrendet (Nupo) folytattak. Azután, hogy az ideális testtömeg ≈ 130%-ára csökkent a betegek súlya (6-17 hónap), abbahagyták a VLCD-t és normál élelmiszereket kezdtek el fogyasztani 5 MJ/nap energia bevitelig. Amikor a betegek elérték a kívánt testsúlyt, vagy már nem tudtak volna nagyobb mértékű fogyást produkálni, arra ösztönözték őket, hogy kezdjenek el egy hagyományos 8 MJ/napos étrendet. A diéta utolsó szakaszát követően 1 hónappal a betegektől mintát vettek, mikor már stabilizálódott a testsúlyuk (+/-1,5 kg). A plazma triptofán koncentrációkat és arányokat a vizsgálati csoportokban a fogyás előtt és után, illetve a kontroll csoportokban is mérték. A vérmintákat a 24 órás periódusokban vették le. Inzulin tolerancia tesztet alkalmaztak annak megállapítására, hogy a testsúlycsökkenés megváltoztatta-e az inzulin képességét arra, hogy módosítsa a triptofán, és a többi nagy semleges aminosav plazmakoncentrációját.
A plazma triptofán koncentrációja és aránya az elhízott páciensekben minden alkalommal alacsony volt, ez az állapot nem változott a súlycsökkentés hatására. Az összes nagy semleges aminosav plazma koncentrációja csökkent minden inzulin infúzió során, az összes csoportban.
A jelenlegi eredmények azt mutatják, hogy a szerotonin transzmisszió csökkenése fokozza az étvágyat. Az elhízottakban mért nappali és éjszakai plazma triptofán arány folyamatosan alacsony volt a kontroll csoporthoz képes, mely alátámasztja, hogy az agy triptofán felvétele, és szerotonin szintézise túlsúlyos egyénekben abnormálisan alacsony lehet. Az a tény, hogy a plazma triptofán arány nem változik a fogyást követően, azt sugallja, hogy a korábban elhízottak egy olyan biokémiai állapottal küzdenek, mely fokozza a táplálékbevitelt és éhséget. Arra a következtetésre jutottunk, hogy az alacsony, 24 órás plazma triptofán arány az elhízott, és korábban túlsúlyos betegekben, az agy triptofán felvétele folyamatosan csökkenhet, és a testsúlycsökkenés ellenére a normál érték alatt maradhat.
Lars Björn et al., 1994
Egyes vizsgálatok kimutatták, hogy a diéta által kiváltott súlycsökkenést a csont ásványi anyag sűrűségének (BMD) jelentős csökkenése kísérte. A regionális csonteltéréseket nem vizsgálták. A vizsgálat célja az volt, hogy megfigyeljük a teljes és regionális testösszetétel változását az elhízott betegekben, akik gyors fogyáson estek át egy nagyon alacsony kalóriatartalmú étrend következtében.
DEXA vizsgálatot végeztünk 51 elhízott páciensen a nagyon alacsony kalóriatartalmú étrend előtt és 15 héttel utána (Nupo, 1.9 MJ nő esetében és 2.4 MJ férfiaknál 2 héten keresztül. Ezt követően az étrend ételekkel és italokkal történő szabad kiegészítésére volt lehetőség nőknél 4.2 MJ, és férfiaknál 4.7 MJ értékig.) Közülük 39 beteget vizsgáltak 6 hónappal később. A teljes és regionális csont ásványi anyagot, zsírtömeget, és zsírmentes testtömeget mérték. A kontrol csoportban 9 önkéntest regisztráltak 23 kg zsírtömeggel, és 9 önkéntest 15 kg zsírtömeggel. A zsírszövet fokozatosan lett eltávolítva, így reprezentálni tudtuk a beteg csoport zsírveszteségét.
A páciensek csoportjában az átlagos testsúlycsökkenés 12.273 g, az átlagos zsírvesztés 11.014 g volt, és az átlagos csont ásványi anyag vesztés 171.7 g volt a 15. hétre. A zsírvesztés és csontállomány vesztés között szoros összefüggést találtunk, ugyanis a betegcsoportban mért 16.5 g csont ásványi anyag/kg zsír eredménnyel szemben a kontroll csoportban csupán 0.5 g csont ásványi anyag/kg zsír volt az eredmény. A kontroll csoportban a 15 kg-os zsírtömeg nem okozott statisztikailag szignifikáns változást a csontállomány paramétereinek mérésében. Ha valaki 6 hónappal később visszanyerte testtömegét és testzsírját, akkor az elvesztett csonttömeget is visszanyerte. A súlycsökkentést tovább folytató betegek továbbra is vesztettek csontállományukból. Egy beteg 9 hónap alatt 754 g csont ásványi anyag tartalmat vesztett el. A testsúlycsökkenése ebben az időszakban 45 kg volt, és a csont ásványi anyag tartalma a megfelelő korú nők normál tartományában maradt. A módszertani és pathogenetikai problémák megvitatásra kerülnek.
Arra a következtetésre jutottunk, hogy a megfigyelt csontveszteség élettani szempontból normálisnak tekinthető, mert az elhízottak körében, az étrend által okozott fogyást kísérő változás, az elfogadható határértéken belül maradt.
Ole Lander Svendsen at al., 1993
A túlsúly a kardiovaszkuláris betegségek (CVD) rizikófaktora – mely a halál, és rokkantság vezető oka a nyugati társadalmakban. Nagyon kevés adat van a túlsúlyos posztmenopauzás nőknél diétára bekövetkező változásokra vonatkozóan, mivel a korábbi hasonló témájú tanulmányban a férfiakat, vagy a menopauza előtt álló nőket vizsgáltak.
A posztmenopauzában lévő nőknél fokozott a CVD kockázata; az ösztrogén hiány, az atherogén lipidek, a lipoprotein profil, valamint a zsíreloszlás miatt. A csontritkulás a másik fő oka a morbiditásnak és mortalitásnak ebbe a csoportban. A testsúlycsökkenés következményei testmozgással vagy anélkül, a csontritkulás szempontjából ismeretlenek. Így a tanulmány célja az volt, hogy megállapítsuk, milyen hatása van az energia-korlátozó étrendnek testmozgással vagy anélkül, a testösszetételre, a kardiovaszkuláris rizikó faktorokra, és csontállományra a túlsúlyos posztmenopauzás nők esetében.
Egy hosszanti klinikai vizsgálatban 121 egészséges, túlsúlyos, posztmenopauzás nőt (53.8 ± 2.5 év, BMI 29.7 ± 3.1 kg / m2) véletlenszerűen 3 csoportba soroltak be: kontroll; 4200 kJ/nap energiatartalmú étrend; és 4200 kJ/nap energiatartalmú étrend, kombinált aerob és anaerob gyakorlatokkal. Az étrend egy előírt 1.6 MJ napi energia bevitelű, Nupo étrend volt, melyet kiegészítettek az „étrend számláló rendszer” segítségével, szabadon választható ételekkel legfeljebb 2.6 MJ energia bevitelig. A diéta előtt, és 12 hét elteltével megvizsgálták a testösszetételt (DEXA), a zsíreloszlást, az alapanyagcserét, vérnyomást, szérum lipid és lipoprotein szintet, csontsűrűséget, kollagént, és a csontanyagcserét jelző markereket.
118 nőt vontak be a vizsgálatba. A testtömeg átlagos csökkenése ((9.5 kg vs 10.3 kg) hasonló volt a diétázó csoportokban, de a testmozgás nélküli csoporthoz képest, a testmozgást végző csoport több testzsírtömeget vesztett (7.8 kg vs. 9.6 kg, p ≤ 0.001), és kevesebb zsírmentes testtömeget (1.2 kg vs. 0.0 kg, p <0.001). Az alapanyagcsere (/ttkg) a kontroll csoporthoz képest (11% vs. 4%, p≤0.009) nőtt a testmozgást végző csoportban. A szérum triglicerid szint, az össz koleszterinszint, az LDL és VLDL szint csökkent, és a HDL/LDL arány mindkét diétázó csoportban 20-30%-kal nőtt a kontroll csoporthoz képest (p ≤0.001). Mindkét diétázó csoportban a szisztólés vérnyomás, a derék-csípő arány és az abdominális- és teljes zsírtömeg is csökkent (10% p <0.003 és 3.5%, p ≤0,0001).
Nem volt jelentős különbség a csoportok között a teljes test, gerinc, alkar csont sűrűsége, kollagén és csontanyagcserét jelző markerek tekintetében.
Arra következtetésre jutottunk, hogy a túlsúlyos posztmenopauzás nőknél a kombinált aerob és anaerob testmozgás, egy nagy fehérjetartalmú, energia-korlátozó étrend mellett, megmarad a zsírmentes testtömeg, elősegíti a fizikai terhelhetőséget, és fokozza az alapanyagcserét és zsírvesztést. A diétás étrend, testmozgással vagy anélkül, mélyreható javulást eredményez a szérum lipidek és lipoproteinek, vérnyomás es zsíreloszlás terén. Az étrendnek köszönhető testsúlycsökkenésnek testmozgással vagy anélkül, úgy tűnik, nincs jelentős káros hatása a csontállományra.
Astrup et al., 1990
A nagyon alacsony kalóriatartalmú étrend (VLCD), mint a tápanyag por, széles körben használatos az elhízás kezelésében, és megfelelően dokumentált, hogy hatékony, és biztonságos legyen. Ez a program megkönnyíti a betegek együttműködését, mert az egyszerű és gyors fogyás tovább ösztönzi a pácienseket a diéta folytatására. A fő panaszok a betegek részéről az étkezések közötti éhség rohamok, székrekedés, és csökkent bélmozgások.
Nemrégiben bebizonyosodott, hogy a hagyományos étrendet kiegészítő rostok csökkentik az éhséget, fokozzák a bélmozgásokat, és javítják a széklet konzisztenciáját. A VLCD rostokkal történő kiegészítése még nem valósult meg,
Jelen vizsgálatunk célja az volt, hogy megfigyeljük, milyen hatása van a tápanyag porhoz hozzáadott rostoknak az éhségre, jóllakottságra, a széklet konzisztenciára, és bélmozgásokra, illetve ezek következtében a páciensek elégedettségére. Mivel a rostok csökkenthetik a különböző kétértékű kationok és vitaminok intesztinális felszívódását, ezért a legfontosabb fém ionok plazmaszintjét és egyéb releváns plazmakoncentrációkat figyelemmel kísértünk.
Vizsgálatunkban, hogy az étrend rostokkal való kiegészítése javítja-e a nagyon alacsony kalóriatartalmú étrend (VLCD) betartását, a 388 kcal/nap (férfiak: 466 kcal/nap) energiatartalmú eredeti tápanyag port (Nupo) hasonlítottuk össze egy olyannal, mely 30 g/nap rosttartalommal rendelkezett. 22 elhízott beteget vontunk be a tanulmányba. A kiindulási étrendet követően vakpróbás vizsgálatban, a betegeket randomizált módon osztottuk be egy rostokat tartalmazó, és nem tartalmazó VLCD csoportba. Ezután 2 héten át tartó kezelésen estek át.
Mind a 22 beteg végrehajtotta a vizsgálatot kimaradás vagy a protokolltól való eltérés nélkül. A két csoportban hasonló ütemű volt a fogyás (kb. 10 kg/hét), és az élelmi rostok nem javították ezt az eredményt. A rostot tartalmazó VLCD esetén viszont jelentősen csökkent az éhség, a rostot nem tartalmazó étrendhez képest. A bélmozgás a normál étrendben megfelelőhöz képest, mely 1.9/nap, a rostot nem tartalmazó étrendnél 0.7/napra csökkent, de ez a csökkenés a rostot tartalmazó étrend mellett kisebb mértékű volt, 1.0/nap. A rosttartalom nem befolyásolta a jóllakottságot, széklet konzisztenciát, és bélgázok termelődését. Az élelmi rosttal való kiegészítés nem befolyásolta a kétértékű kationok plazmakoncentrációját, mint a kalcium, vas vagy magnézium, és nem csökkentette a plazma glükóz, koleszterin vagy triglicerid szintet sem a rostmentes étrendhez képest.
A VLCD-t kiegészítő rost javítja az előírt diétához való alkalmazkodást, az éhség csökkentése és a bélmozgások javítása révén, a kétértékű kationok felszívódási károsodása nélkül.
Quaade and Astrup, 1989
A nagyon alacsony kalóriatartalmú étrend (VLCD), ha az megfelelő összetételű, kiváltképp a fehérje összetétel tekintetében, régóta biztonságos módja az ésszerű időn belüli testsúlycsökkenésnek elhízott betegek körében. A Nupo-t VLCD-ként használtuk egyedüli táplálékforrásként, egy hónapos periódusokban. Ezen kívül alap táplálékforrásként használjuk egyéb, 1000 kcal-ás étrendekben. Ennek fő oka, hogy azt tapasztaltuk, hogy a páciensek nagy része kevésbé követi a hagyományos étrendi előírásokat, és úgy próbálnak meg kompenzálni, hogy a hasznos összetevőkből fogyasztanak kevesebbet. Alternatívaként a diétába teljes, vagy közel teljes éhezési periódusokat iktatnak be, hogy az adott energiatartományon belül maradjanak.
Az étrendünkben a tápanyag por kiegészül megfelelő energiájú közönséges ételek és italok egységeivel, melyek energia tartalma kb. 63 kcal, és ezeket az egységeket kis képek („pultok”) formájában jelenítik meg, melyek színkódjai: kék a fehérje, zöld a rostban gazdag cikkek, piros a cukros, zsíros termékek, és az alkoholtartalmú italok.
Mivel az étrend magja a VLCD, ezért biztosítva van minden szükséges tápanyag a szervezet számára, és a betegek ezen felül 10 pultot (kb. 630 kcal) iktathatnak be az étkezési programjukba. Ezt a nagy szabadságot adó, de mégis határokkal rendelkező rendszert, randomizált vizsgálat alá vontuk, mely során szignifikánsan csökkent a lemorzsolódási arány. A betegek oktatása és ellenőrzése csoportos foglalkozásokon történt, mely energiaforrásokat spórolt, és jelentős pszichológiai előnyökkel járt.
38 súlyosan elhízott beteget kezeltek ambulánsan. A kezelés a VLCD étrenddel történt (nők 388 kcal, 56 g fehérje; férfiak 446 kcal, 69 g fehérje). A VLCD-nek nem voltak kellemetlen mellékhatásai, és a betegek addig folytatták, amíg csak tudták. Ezután az előírt étrendet kiegészítettük a hagyományos ételekkel és italokkal, nőknél 1000, férfiaknál 1100 kcal napi energia bevitelig. Majd 5 hónap elteltével kielemeztük az adatokat a VLCD időtartam alapján összeállított csoportokban: 1. csoport (n=20): kevesebb, mint 2 hónap VLCD; 2. csoport (n=18): 2 hónapos vagy annál hosszabb VLCD. A két csoportot testmagasság, testtömeg és százalékos túlsúly alapján hasonlítottuk össze, bár a 2. csoport némileg idősebb volt 1. csoporthoz képest (49.5 vs 38.3 év, p <0.01).
A két csoport súlycsökkenése jelentősen különbözött. Az 1. csoportnál, mely hamarabb befejezte a VLCD-t, sokkal kisebb mértékű volt az abszolút és relatív fogyás, mint a 2. csoportnál, akik tovább folytatták az étrendet. A különbségek jelentősek a két csoport között a teljes, és a csupán VLCD alatti fogyás tekintetében. A 2. csoport testsúlya nagyobb mértékben csökkent, teljes fogyás (17.1 kg (7.8-40.1 kg)), és a csak VLCD-vel történő fogyás (12.3 kg (4.1-28.8 kg)) tekintetében, míg az 1. csoportban a teljes fogyás (8.1 kg (-1.1-19.1 kg)), és csak a VLCD-vel történő fogyás (7.3 kg (0.9-18.2 kg)) kisebb mértékű volt. A testsúlycsökkentés mindkét csoportban csökkentette, vagy megszüntette az igen drága gyógyszerek szükségességét, mint az antidiabetikumok, diuretikumok, antihipertenzív szerek, analgetikumok, stb.
Arra a következtetésre jutottunk, hogy a VLCD hatékony, és ösztönző módja egy diétás program elindításának, de legalább 2 hónapig alkalmazni kell, mivel a kezdeti VLCD periódus hossza jelentősen befolyásolja a végleges testsúlycsökkenést.
Henrik Hey et al., 1986
Az előírt étrend, azaz a Nupo megfelel mindazon nemzetközi ajánlásnak, miszerint a napi ajánlott mennyiséget tartalmazza fehérjéből, esszenciális aminosavakból, vitaminokból, ásványi anyagokból és nyomelemekből, mindössze 388 kcal-nak megfelelően. A nagyon alacsony energiatartalmú étrenddel, (VLCD) mint a Nupo, néhány hónap alatt nagymértékű, rizikómentes fogyás érhető el a súlyosan elhízott betegek esetében. Feltéve, hogy az előírt mennyiséget fogyasztják a tápanyag porból, indokolt lehet kevésbé értékes tápanyagokat tartalmazó ételekkel történő kiegészítés mindaddig, míg az energia bevitel elég alacsony ahhoz, hogy ne akadályozza a fogyást. A népszerű ételekről és italokról, mint például a süteményekről, édességekről, borokról és szeszes italokról való lemondás az egyik fő oka annak, hogy sok beteg nem próbál meg diétázni, vagy ha igen, nem tartja be azt. Ezen okok miatt indokoltnak találtuk az 1000 kcal-ás (4.5 MJ) diétát, ahol az alap, előírt étrend mellett a fennmaradó energiával a beteg saját maga gazdálkodhat. A kontroll csoportnak azonos energia limittel rendelkező általános testsúlycsökkentő diéta volt előírva. Ebben a csoportban engedélyezett volt dietil-propion sajátkezű alkalmazása. A vizsgálat másik célja az volt, hogy teszteljenek egy izoenergetikai egységeken (számlálók) és vizuális szimbólumokon alapuló, nemrégiben kifejlesztett étrendi rendszert.
86 beteget vontak be a két diéta valamelyikébe, életkoruk 18-59 közötti volt és túlsúlyuk meghaladta a 20%-ot. A tesztcsoportnak előírtak egy meghatározott energiatartalmú (388 kcal) étrendet (Nupo), és ezen felül engedélyezték bármilyen étel fogyasztását napi 1000 kcal bevitelig, mely akár édesség és alkohol is lehetett. A kontroll csoport a hagyományos diéta mellett nem fogyasztott „kevésbé értékes” tápanyagokat tartalmazó ételeket, viszont használhattak étvágycsökkentő gyógyszereket a diéta alatt. Minden beteget instrukciókkal láttak el, és folyamatos ellenőrzés alatt tartottak, melynek az energiaforrásokra vonatkozó, és pszichológiai előnyei is voltak. Mindkét csoportban az étrendi utasításokat egy rendszer biztosította, ahol a napi ételeket és italokat izoenergetikai egységek alapján, szimbólumokkal ábrázolta.
12 hét után a testsúlycsökkenés nem szignifikánsan volt nagyobb a kontroll csoportban (8.9 kg) a tesztcsoporthoz (7.5 kg) képest. Azonban a tesztcsoportban sokkal nagyobb volt az együttműködési hajlam, melyet a jelentősen kisebb kiesési arány bizonyít (p <0.05). Az energia bevitel ismételt regisztrálása azt mutatta, hogy „üres kalóriák” fogyasztása mérsékelt volt a vizsgálati csoportban, összesen kb. 10%, és hogy a felesleges bevitel elsősorban a rostokban gazdag ételekre korlátozódott. A mellékhatások miatti panaszok mindkét csoportban elhanyagolhatóak voltak. Az étrend számláló rendszer könnyű kontrollt, és egyszerű utasításokat biztosított.
Arra a következtetésre jutottunk, hogy az önállóan megválasztott ételek bevonása az előírt étrendbe, lehetőséget biztosít a megfelelő mértékű, hatékony, felelősségteljes elhízás kezelésére, a hagyományos diéta alternatívájaként.
– Előzetes jelentés
A gyomorplasztika (GP) a kórósan elhízott betegek esetén elkerülhetetlen perioperatív veszélyekkel jár, és sokszor nem biztosít kielégítő fogyást rövid időre sem. Másrész viszont a GP-vel könnyebb megtartani az elért testsúlyt, mint csupán diétával. A testsúlycsökkentés növelése, illetve a sebészi beavatkozás mértékének csökkentése érdekében a betegek kétlépcsős kezelésben részesültek: A kezdeti nagyon alacsony kalóriatartalmú étrendet követően azokon, akik a diétával 40%-os testsúlycsökkenést értek el, GP műtétet végeztek. A betegeket egyenlően két csoportba osztották a műtéti típus alapján, egy vertikális és egy Gomez GP csoportba. A testsúlyellenőrzések és a betegoktatás csoportos foglalkozásokon történt.
74 kórosan elhízott beteget vontak be a vizsgálatba. A vizsgált populáció átlag életkora 34 év, átlag testsúlya 125.1 kg, átlag túlsúlya 93% volt a skandináviai standardok alapján. Minden páciensen elvégeztek különféle vizsgálatokat, mint a vér- és vizeletvizsgálat, EKG vizsgálat, máj biopszia, hogy kizárják az esetleges kontraindikáló betegségeket. A kezelést 35 betegen kezdték el egyszerre. A VLCD tápanyag porhoz (NUPO) vivőanyagként vizet használtak, és ezt a keveréket napi 5 adagra osztották. A 8 hetes vizsgálat első 2 hetes periódusában VLCD-t írtak elő, 900 kcal napi energia bevitellel, amelynek összetevői magas fehérje, alacsony zsír- és szénhidrát tartalommal rendelkeztek. A VLCD program addig tartott, míg jelentős súlycsökkenés nem következett be. Anorexiás szerek használatát nem engedélyezték a diéta alatt. A program második felében azon betegeknek, akik elérték a 2/5-ös testsúlycsökkenést a VLCD-vel, lehetőségük volt az operációra. Horizontális és vertikális GP-át végeztek az egyéb helyeken publikáltak szerint.
A testsúlyellenőrzés és a formális betegképzés a csoportos megbeszéléseken zajlott. A műtét utáni első 3 hónapban hetente, 6 hónapban 2 hetente, végül 3 havonta zajlottak a betegek kontroll vizsgálatai.
Az eredmények előzetesek, és a nem lehet összehasonlítani a randomizált alcsoportokat. Az átlagos testsúlycsökkenés az első 8 hétben a VLCD után 17.9 kg volt (tartomány, 3.6-38.4 kg, n=74). A VLCD eredményességet csak az elsőként indított csoportnál lehetett értékelni (44 beteg). Ezen betegek közül 31 (70%, 95%-os konfidencia határ, 55-83%) beteg érte el a műtét feltételét. 2 páciens (5%-a a műtétre alkalmas betegeknek, 95%-os konfidencia határ, 1-15%) a sikeres VLCD után nem jelent meg a csoportos foglalkozásokon. Eddig 25 beteg esett át GP-án. A legtöbb beteg testsúlya stabilizálódott a műtét után 3 hónappal. Ekkor a postoperatív testsúlycsökkenés átlagosan 9.0 kg (tartomány, 3.4-22.0, n=25), a VLCD-vel együtt a kezdetektől átlagosan 46.0 kg (tartomány, 26.1-64.0 kg, n=25) volt. A VLCD kapcsán egy köszvényes szövődmény merült fel a vizsgálat során, melyet gyorsan és megfelelően kezeltek.
A VLCD-vel és GP-vel elért azonnali testsúlycsökkenés nem különbözött szignifikánsan. Összehasonlítva a VLCD-vel, a GP úgy tűnik, jelentős hosszú távú hatást gyakorol a táplálék felvételre, így a testtömeg visszanyerése kevésbe hangsúlyos. A terápiás szövődményeket tekintve a VLCD előnyösebb, ugyanis megfelelő formában használva biztonságos. A kétlépcsős módszert vizsgálva a VLCD és GP előnyös elemeit kombinálva olyan hatékony, hogy ez lett a jelenlegi protokoll. A GP után elengedhetetlen az étrendben való együttműködés a súlycsökkentéshez és a biztonsághoz. A műtét előtti diéta lehetőséget biztosit arra, hogy fel lehessen mérni a betegek hajlandóságát az étrendi előírások betartására. Fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a gyomor-szűkítő műtéti beavatkozás nem lesz sikeres abban az esetben, ha a beteg nem követi a diétás ajánlást. A VLCD időtartamának meghatározásával személyre szabható a fogyás. Ez azt jelenti, hogy közel minden beteg képes csökkenteni a túlsúlyát kevesebb, mint 40%-ra, melynek köszönhetően mérséklődne az elhízás miatti halálozás. A preoperatív súlycsökkentés biztonságosabbá teszi és megkönnyíti a műtéti beavatkozást, és leegyszerűsíti a műtét utáni kezelést. Ezeknek köszönhetően a betegek is elégedettebbek.
